Zsűrizett és önkénteskedett a sátoraljaújhelyi áruházunk csapata

2019. május 10.

Munkatársi Önkéntes Programunk idén is folytatódik! Sátoraljaújhelyi kollégáink egy mozgáskorlátozottaknak szervezett sporteseményen segítettek be. Támogatásukkal gördülékenyebben sikerült a szervezés és még a zsűrizésben is részt vettek. Jövőre visszavárják őket – írta meg nekünk Bányácski Edina Területi személyzeti támogatónk.

Sátoraljaújhelyi áruházunk néhány munkatársa gondolt egyet és folytatták a tavaly elkezdett, szép hagyományt – újra önkéntesnek álltak. A választásuk a Mozgáskorlátozottak Sárospataki és Zemplén Térségi Egyesülete által szervezett Abylimpia elnevezésű rendezvényére esett.

“Kifejezetten örültünk ennek a kezdeményezésnek, hiszen az áruházi támogatásokon, és az “Ön választ mi segítünk” programon túl, újabb lehetőség adódott arra, hogy a vállalat nevében részt vállalhassunk egy szervezet életében.” – írja Edina.

Kollégáink elsősorban a sportfeladatok lebonyolításánál segédkeztek, azaz, ha kellett íjat adtak, labdáért futottak. Később a zsűrizésben is közreműködtek, a szebbnél szebb kézügyességi alkotásokat szemlézhették.

A nap a rossz idő ellenére nagyszerűen sikerült, és a következő rendezvényükre is szeretettel várják munkatársainkat.

Ti is voltatok az elmúlt időszakban önkénteskedni?

Írjátok meg élményeiteket a hu_entescom@tesco.com címre!