Kollégáink beszámolói a Sportnapról

2019. szeptember 7.

 


BARBARA (Tesco Akadémia)

Én már ott voltam az első Sportnapon is. Óriási fejlődésen ment keresztül a rendezvény, egyre többen vannak. Szuper jó hely, itt olyan kollégákkal is tudunk találkozni, akik más áruházakból jöttek és sokszor csak ezen a rendezvényen van erre lehetőség. Jó a hangulat, jók a programok. Szuper a csapat!


ZSOLT (Hajdúszoboszló)

Én remekül érzem magam! Bár az asszony kicsit idegesít! 🙂


ZSUZSA ÉS MÁTÉ (Miskolc)

Nagy élmény volt a Tesco Sportnapon részt venni. Sok új élményben volt részünk és sok új dolgot tanultunk.


ÁKOSKA (Sátoraljaújhely)

A sátoraljaújhelyi áruházból jöttünk, mesterségünk címere a foci. Ez évben is megnyertük. Jól éreztük magunkat, jó a buli nagyon. Szeretjük a Tescot. Jó munkahely és igényes programok vannak itt. Holnap megyünk haza, de jövőre jövünk vissza. Pacsi 🙂


KRISZTIÁN

Nekem a Tescos Családi és Sportnapok a kedvenceim. Ebben az évben a focin vettem részt, első napon minden meccsen nyertünk. Sajnos nem jutottunk tovább, de nem szomorított el bennünket és élveztük a maradék pár órát.


Egy remek közös hétvége már 18. alkalommal. Egy csónakban evezünk, borulunk, örömködünk, sütünk, főzünk, játszunk… Egy csapat vagyunk!


MÁRK (Budaörs)

A sportnap nem csak sportolóknak való. Sok izgalmas program vár minden kollégát, vannak koncertek, étel – ital, stb. Aki első éjszaka nem iszik túl sokat, még akár nyerhet különböző sportágakban másnap.


ILDIKÓ

Minden évben fantasztikus nyárzáró buli a sportnap. Szeretek itt lenni, szeretek veletek, a nagy “Tesco családdal” időt tölteni, beszélgetni. Remélem még sokáig lesz alkalom az ismétlésre.


Szerintem ez egy nagyon jó dolog, hogy 18 éve a Tesco gondoskodik erről a rendezvényről. Évről évre több lehetőséget biztosítanak. A szűrőkamion életmentő lehet egyes emberek számára, akiknek talán itt van lehetőségük arra hogy teljes körű állapotfelmérést kapjanak. Továbbá nagyon jó ötlet ez az egész programsorozat, amivel pl. az élelmiszerbank megmutatta mennyit pazarolunk. Hiányolok viszont szelektív kukákat. Amennyi üdítőt szétosztanak, az mind a kommunális hulladék lerakóba kerül. Továbbá beteg gyerekeknek szoktak gyűjteni kupakokat. Millió kupakot dobnak ki most ezen a rendezvényen. Erre jobban oda lehetne a jövőben figyelni.


JÁNOS (Bonyhád)

Sokadik éve járunk a sportnapra és nagyon szeretjük. Remekül szórakozunk és rendszeresen sportolunk. Most is megyünk kosarazni. Hajrá Bonyhád


ESZTER

Mindig olvasom az Éntescom oldalt! Nagyon jól értem magam, kiváló programok, kiváló helyszín. Köszönöm hogy itt lehetek!


VIOLETTA (Bonyhád)

Nagyon jól éreztük magunkat a péntek este folyamán! Jók voltak a koncertek, jó volt a hangulat. Sokat táncoltunk, énekeltünk, dzsemeztünk. Ma streetball, a csapat tagja vagyok.


PATRÍCIA (Marcali)

Most vagyok először, de nagyon jók a programok, egy élmény volt. Köszönöm 🙂


EVELIN (Marcali)

Az idei Sportnap nagyon élménydús! Sok barátság köttetik, kalandokban részesül az ember. A sportok izgalmasak.


KLÁRI (Dunaújváros)

Szuper volt a tegnap este, főleg a Fáraó zenekarral nagyon jót mulattunk.


ALEXANDRA (Esztergom)

Tegnapi napon regisztráció után körbejártuk a helyszínt. Mindenkinek nagyon tetszett. A csapat egyik része focizott, a többiek meg szurkoltak. Este mindannyian lejöttünk a koncertre, nagyon szuper volt. Ma folytatódott a foci és a szurkolás, valamint várjuk a sárkányhajót, amire mindannyian megyünk. 🙂


ZSÓFI (Gyál)

Első Sportnapon veszek részt és ezúton szeretném ajánlani nektek ezt a rendezvényt. Jó érzés csapathoz tartozni, a programok érdekesek és a részvétel a fontos!


SZILVI (Monor)

Nagyon szeretjük a Sportnapot. Minden évben nagyon várjuk. Sok érdekes és izgalmas program. Jó bulik és koncertek este. Köszönjük, hogy megszervezi nekünk ezt a Tesco.


ZSÓFIA (Vatta)

Most vagyok itt első alkalommal. Nagyon szuper programok vannak. Jövőre újra itt tali! 🙂


ANIKÓ (Hajdúszoboszló)

A tegnap esti buli szuper volt. A ma reggel esősen indult, de 10 órára felderült az ég. Reméljük a ma esti buli is szuper lesz. Örülök hogy itt lehettünk, a csapat és én. Szuper összekovácsoló ereje van. Mindent köszi!


MAGDOLNA (Hajdúszoboszló)

Ez az első Sportnapom. Hatalmas élmény számomra, sajnálom hogy eddig kihagytam ezeket a napokat. Köszönöm Nektek!


KATALIN (Pécs)

4. alkalommal veszek részt a párommal és barátaimmal a Tesco Sportnapon. Nagyon jól éreztük mindig magunkat. Reméljük minden évben el tudunk menni továbbra is.


MARCSI (Pécs)

Pécsről jöttünk, már a 2. éve. Bár már nem igazán vagyok a “Nagy Család” tagja, de ezt az élményt nem hagynám ki semmi pénzért. A Tescos családi nap nálunk családi program lett. Nagyon szeretjük a szervezést és az egész rendezvényt. Jövőre is jövünk!


ZOLTÁN (Pécs)

Nagyon jó érzem magam a Tescos napokon!


JÚLIA (Hetvehely)

Nagyon jól érzem magam itt a Tescos napokon. Minden jó volt!


VIRÁG (Baja)

Nagyon jó volt a szervezés. Nagyon sok embert meg lehetett ismerni.


JUDIT (Budapest)

Szuper a helyszín, érdekesek a feladatok, jók a koncertek és összességében a szervezés. Köszönjük!


EVELIN (Mátészalka)

Hatalmass élmény ez a 3 nap nekem és állíthatom, Mindenkinek! Köszönöm ÉNTESCOM!


Egy hétvége Bogláron

B.K. első alkalommal vett részt a Tesco Sportnapon amelyet szeptember második hétvégéjén rendeztek Balatonbogláron. K. elmondása szerint a whiskey finom, a hangulat emelkedett, a Balaton vize hideg. Az eső kedvét nem szegi, az apartmanban társasjátékok várják.


KATI

Minden évben nagy örömmel jövünk a kis csapatunkkal. Egész évben izgalommal várjuk a programokat. Szuper ötlet ez a sportnap.


MÓNI

Minden évben felszabadultan tudunk bulizni a kollégákkal a legjobb csapatépítő rendezvény.


ANGIE (Keszthely)

Kellemesen éreztük magunkat az időjárás ellenére. Az egész család számára kitűnő szórakozást nyújtott. 🙂


ENIKŐ (Keszthelyi Tesco)

Az időjárás ellenére nagyon jó hangulatban telt a Sportnap. A programok kicsiknek és nagyoknak is élvezetesek voltak!


ERIKA

Köszönöm szépen a szervezőknek, hogy ismételten megszerveztétek számukra az idei sportnapot. Mi is nagy várakozással vártuk ezt a napot. Részt vettünk a női focin, kisebb nagyobb sikerrel.


SportnapON!

Nagyon jó a szervezés, az idő se ronthatta el. A Wellhello szuper volt. Várjuk a mai estét. Edda forever.


GYÖRGY

A Sportnapon nagyon jól éreztük magunkat, szuperek a játékok, a szervezés. A gyerekek is nagyon jól érzik magukat, a munkatársakat pedig jobban összekovácsolja.


ATTILA (Balatonboglár)

Balatonboglári lakosok vagyunk, minden évben részt veszünk a Tesco Sportnapon, nekünk személy szerint a strandkézilabda tetszett a legjobban.


GABI (Hajdúszoboszló)

Minden nagyon szuper volt. A főzőversenyen kicsit füst van, de nagyon évezhető. Jó parti. 🙂


CSABA

Zoárd nagyon örült a sok-sok ajándéknak. Születése óta minden Tesco Családi és Sportnapon részt vett, már anya pocakjában is.


PETI

Remekül alakult a 2019-es sportnap is, ami nem volt meglepetés az előző évek tapasztalatai alapján. Idén pénteken délben indultunk le a Balatonra és az estét a kollégákkal való lazulással töltöttük. Szuper volt a buli a Wellhello volt a csúcspont. Ma reggel részt vettem a futóversenyen, ahol a 3. helyezést sikerült elérni. Ezt követte a főzőverseny, ahol egy remek, sörben készült zöldséges ragut készítettünk Molnárné Boross Katalin kolléganőmmel. Jelenleg épp hírszerkesztést tanulok, valamint nagyon várjuk a mai partit is. Üdv a sportnapról!


MARCSI (Orosháza)

Indultunk a főzőversenyen, amit megsirattunk, a füst miatt, de hősiesen megküzdöttünk az összes problémával és jól is laktunk, szóval köszönjük. Indultam még a ping-pong versenyen is. Jól éreztem magam, minden tetszett, bár pingpong asztal lehetett volna több is. Mindent köszönök!


ANDI (Orosháza)

Nagyon örülök hogy itt lehettem ezen a sportnapon. A főzőversenyen indultunk a társaimmal. Az idő nem a legkedvezőbb volt, de ez nem hátráltatott bennünket. Jövőre biztos újra találkozunk. Kipróbáltunk minden játékot. Gratulálok a szervezőknek. A 2020-as viszontlátásig nyomon követjük az oldalaitokat. Addig is igyekszünk továbbra is megnyerni minden játékot. Hajrá Orosháza!


MÁRIA (Orosháza)

Főzőversenyen indultunk, továbbá pingpongban és vizibicikliben indultak a kollégák. Le a kalappal a szervezés előtt, minden versenyszámban tökéletes összhang volt. Nagyon tetszik a közösségi bázis, sok információt tudtam meg és sokat játszottunk. Nagyon jól éreztem magam! Köszönöm!


ANCSI (Százhalombatta)

Sportnapos élménybeszámoló.

Jelentkezünk a 18. Tesco Családi és Sportnapról. A százhalombattai lányok nő focin és főzőversenyen indultak. A lányokkal másodikok lettünk, tele élményekkel, kisebb sérülésekkel. Kinek a lába, kinek a keze, kinek a dereka húzódott meg, vagy az izomláz látogatta meg. Köszönünk mindent: szenzációs koncerteket szerveztek. Finomak voltak a promóciós ajándékok!


ANITA (Százhalombatta)

Sportnap: fantasztikus rendezvény. Második alkalommal veszek részt rajta. Idén a családomat is hoztam, mindenki jól érzi magát. Áruházunk sportol is, természetesen foci. Nagyon jó rendezvény.


PIROSKA (Kalocsa)

Minden szuper, minden évben. Az időjárást kell csak megváltoztatni 🙂 🙂


SÁNDOR (Győr)

Nagyon jó az új hely a nagy sátornak, nem kell sárban dagonyázni! A mákpálinka és a fullos lángos is őrzi a korábbi minőséget!


NINETTA (Győr)

Már több alkalommal vettem részt a Tesco Családi  és Sportnapon. A legjobb élmény a sárkányhajózás volt számomra, egy borulással a mai nap folyamán! 🙂 Jól éreztem magam, a koncert utáni buli is jól sikerült. 🙂 Köszönöm a lehetőséget!


TÜNDE ÉS DÉNES (Megapark)

Jól sikerült programok, csapatkovácsolás. Jók a sportlehetőségek. Kellemes a helyszín. A buli is jó volt 🙂


JÁNOS (Eger)

Sziasztok! Jövőre ti is gyertek, a hangulat jó, a létszám korlátlan. Van minden jó, ugrálóvár, amíg ellátsz, finom lángos és még bambi is. Jövőre mindenkinek itt a helye, a bolt is bezárhat néha 1 napra 🙂

Üdv: Balatonboglárról


ANDI (Dunaújváros)

A legjobban az LHP tetszett, mert sokat lehetett tanulni.


DÓRI (Dunaújváros)

Nagyon jól éreztem magam mindkét napon. Minden tetszett.


Minden évben meglátogatjuk a TESCO-napokat. Sok játékban részt vettünk, nagyon tetszettek.


BÉLA (Váci úti Tesco)

Nagyon tetszett tegnap a Wellhello koncert, alig várjuk az Edda koncertet. Nagyon jól érezzük magunkat, jót fociztunk a Váci úti csapattal. Részt vettünk a főzőversenyen is, eddig nagyon jó minden.


Berettyóújfalu

Harmadik alkalommal vehettem részt a Sportnapokon. Nagyon örülök, hogy strandkézilabdázhattunk. Harmadik helyért játszva Balatonboglártól nem nagy fölénnyel, de kikaptunk! De nem bánom! Szombat este pedig az imádott Pataky Attilát várja az egész berettyóújfalusi áruház.


ANETT (Százhalombatta)

3 éve győztek meg kollégáim, hogy jöjjek el a Sportnapra. Már akkor nagyon tetszett, azóta minden évben jövök. Idén is részt vettem a női fociban és 2. helyezést értünk el. A főzőversenyen is részt veszünk minden évben, de idén még egy plusz sportban is kipróbálhattam magam. Kevés ember volt az egyik sárkányhajó csapatban Nagyon megszerettem a Sportnapokat, ezentúl minden évben jönni fogok. Már most várom a következőt!


KRISZTA (Szekszárd)

Sziasztok! Nagy izgalommal vártuk a Sportnapot. Pénteken házibulival töltöttük a napot. De szombaton a sárkányhajó miatt és a főzés miatt az eső nem tántorított el minket. De így se úsztuk meg víz nélkül. Hullák vagyunk, de az Eddára összeszedjük magunkat.

MARGIT (DC Gyál)

Négy éve visszatérő vendége vagyok a Sportnapoknak! Sok élményben volt részem. A mostaniban a masszázs volt a legnagyobb élmény, nem utolsó sorban a gyerekkorunk felidézése a dodzsemezés.


ROLAND (Berettyóújfalu)

Kislányunk nagyon jól érezte magát a Tesco Családi Sportnapon. Rengeteg ajándékkal és élménnyel gazdagodott. köszönjük szépen! Reméljük jövőre is itt lehetünk!


TIBOR (HCH)

Nagyon jól érezzük magunkat, jók a programok, koncertek és a közösség!


ATTILA (HCH)

A herceghalmi Tesco raktárból jöttem a családommal és a fociban vettünk részt a Rakd meg csapatban játszottunk. Sajnos kikaptunk, de küzdöttünk a győzelemért. Nagyon jól éreztük magunkat tavaly is és idén is nagyon jó a Sportnap. Most is is jól érezzük magunkat és jövőre is itt leszünk.


TÍMEA

Nagyon szuper minden. Jól érezzük magunkat, a csapatépítő programok nagyon jók.


Nagyon tetszett az idei szervezés, szerintem ez volt a legjobb sátor elrendezés. A programok is változatosabbak. A legkreatívabb számomra a papírmerítés volt.


JANKA (8 éves, Dombóvár)

Jól érezzük magunkat!


Vecsési áruház csapata

Sziasztok! Vecsésről jöttünk és a mai napon rendkívül jól éreztük magunkat. Strandkézilabdára jelentkeztünk az áruházzal, ami eddig az időpontig nagyon sikeres volt.


MARIANNA

A Sportnap megszervezéséért elismerésem és hálám. Ezek az alkalmak igazán feldobják a mindennapokat. A családi sátornak nagyon örülök, ahol a 2 kisfiam is játszhat. Kifejezetten tetszik benne a sátor alatti ugrálóvár, amit így minden időben használhatnak. A fiús játékok/lehetőségek számát kicsit keveseltem, de ennek ellenére jól éreztük/érezzük magunkat. További jó munkát kívánok nektek! 🙂

ATTILA (Ózd)

Nagyon szuper, a rendezvények nagyon jók, a hangulat kiváló!


LACI (Gyöngyös)

Sajnálom, hogy nincs szebb időnk, de nagyon jól érzem magam. Remélem sikeres lesz a csapat a sárkányhajó versenyen. Hajrá Észak!


TIBOR (Békéscsaba)

Örülök, hogy eljöttem és hogy itt lehetek és elindulhattam a futáson.


ÉVA (Makó)

A makói áruház dolgozóiként idén 3. alkalommal veszünk részt a rendezvényen. Több számban is indultunk. Kitűnően érezzük magunkat. Számomra a legnagyobb öröm, hogy két pici unokám is élvezi a programok sokaságát az idén már


KITTI, KLAUDIA ÉS KRISZTIÁN (Gyula)

Először vagyunk a sportnapon, reméljük, hogy többször is eljutunk. Sportoltunk is: futottunk. Köszönjük, hogy itt lehettünk!


MARCSI ÉS GABI (Budapest)

A megadotcom ördögei a legjobb szakácsok 🙂 Isteni finom bográcsos egytálételt főztek!


VIRÁG (Baja)

Részt vettem a futóversenyen és 6. lettem. Nagyon jók voltak a koncertek is. Apuék a sárkányhajó versenyben elsők lettek a Dél Régió csapatban!


MARTINA (Herceghalom)

Volt egyszer egy nap,
Borús volt és esős
Fociztunk a pályán?
Jól kikaptunk.

Nem a győzelem volt a lényeg,
A csapat, a játék, élmény,
Tescó csapat mi voltunk
Hajrá Herceghalom, a legjobbak mi vagyunk.


BARNABÁS (Budapest)
Szuperek a programok! A foci meccseken, főzőversenyen vettünk részt, most már második alkalommal. Várjuk a következőket! Viszlát jövőre!


KATI (Budaörs)

Jó a sportnap, jajj de jó,
Ittunk eleget, s volt Wellhello.
Ma is lesz móka és kacagás,
Főzés után mulatozás.


BÉLA (Salgótarján)

Wellhello, Fáraó
Sportolni nagyon jó
Főztünk, ettünk, nevettünk
Fociban egész gyorsan vesztettünk
Jövőre jó lenne sípálya
Jó hogy pár napra nincs gálya

Teljesen Elteltünk Sok Csudajó Ostobasággal


SZASZA (Százhalombatta)

Idén jöttem el először, de ismételni fogom minden évben! Köszönjük


RAMÓNA (Százhalombatta)

Nagyon jól éreztük magunkat. Női foci csapattal indultunk el a versenyeken, 2. helyezést értünk el!!!! Juhuuuuuuu


MONCSI, SZILVI, MARCSI, GYULA (Érd)

Egy csapatként érkeztünk, harcoltunk. Futottunk, fociztunk és főztünk! Lesérültünk, de megérte, mert győztünk! Ja és jókat buliztunk!


ESZTER (Budaörs)

Számomra fontos, hogy a kutyámmal, Zsenivel együtt sportolhassak. Örülök, hogy a rendezvényen is lehetőségünk volt a közös futásra!


KOCSISNÉ (Tiszafüred)

Legjobban tetszett a sárkányhajó borulása, hogy a dobos beborította az egész evezős társaságot.


JÚLIA (Kiskunfélegyháza)

Köszönöm, hogy évek óta vannak sportnapok, olyan közösségi rendezvény a dolgozóknak, amelyre a családtagok is eljöhetnek. Nagyon tetszett a közösségi bázis, ahol sok értékes infót kaptunk például az élelmiszer-pazarlásról, és az Ön választ, mi segítünk állomás fotózása is élmény volt. Örültünk a családommal a dodzsemnek, ami idén volt először! Visszajárók vagyunk, idén kosaraztunk, a facebookról  mindenről időben értesültünk idén, ami nagy segítség volt.


SZILVI (Kiskőrös)

Szuper jó a hangulat, remek szervezés, sajnos a főzőversenyről lemaradtunk, de sebaj, majd jövőre!


CSABA (Mátészalka)

A fociban vettem részt, amelyben az elődöntő előtt sajnos kiestünk. Nagyon jól érzem maga, legközelebb is el fogunk jönni.


BALÁZS (Győr)

Élmény volt a sárkányhajózás és a vízbe borulás 🙂 A szervezés első osztályú, a koncertek jók voltak! A főzés nagyon finom lett. A hangulat kiváló volt!


ROLAND (Nagykanizsa)

Jópofa és családias! Jó a hangulat!


GYÖRGYI ÉS ZSUZSI (Göd)

A főzőversenyen indultunk, pásztortarhonyát főztünk, bizakodva várjuk az eredményhirdetést, mert a zsűrinek ízlett!


ANDI (Sárbogárd)

Nagyon jó élményben volt részem. A szervezés tökéletes volt. Még az időjárás is velünk volt! 3 éve járok ide, jövőre is jövök!


TIMIKE ÉS SZABINA (Budaörs)

Harmadjára jelentünk meg a sportnapon együtt, minden alkalommal ittunk, de az úgy történt, hogy Timike mindent tönkretett. 🙂 A legjobb hír a világon, hogy nem ihat már, hiszen babát vár! Jövőre egy fővel bővül a kis csapatunk a Platán strandon 🙂


GELLÉRT (Siófok)

Nagyon jó lett a hangulat a közös főzésnél. Más területen dolgozók munkáját is megismerhettük. Szép hely Boglár!


GÁBOR (Kaposvár)

Köszönjük a sok ajándékot! Reméljük jövőre is el tudunk jönni és az időjárás is kedvezőbb lesz!


ILDIKÓ (Vecsés)

A futóversenyen indultam és az volt benne a legjobb, mikor beértem a célba. 🙂


ILDIKÓ (Vecsés)

A futóverseny tetszett a legjobban, mert az egyik barátnőm rá tudtam venni, hogy fusson velem, így együtt futottunk. Nagyon büszke vagyok rá, mert teljesítette a 4 km-es távot!


KITTI (Budapest)

Idén vagyok itt második alkalommal. Nagyon jó koncertek és programok voltak. A főzőversenyen vettem részt. Köszönjük, hogy itt lehetünk!


ANDI (Dunaújváros)

A legjobba, ami tetszett, az a Little Helps Plan, mert sokat lehetett tanulni!


NIKI (Dunaújváros)

Szuperül éreztem magam a sportnapon, a Wellhello koncert tetszett a legjobban!


ÁGNES (Páty)

8 éve vagyok a vállalatnál, most először vagyok itt a sportnapon, családias légkör fogadott. Kolléganőimmel Mónival és Krisztivel Nyugati lányok csapatnévvel neveztünk a főzőversenyre. A férfi kollégák nagyon segítőkészek voltak a tűzgyújtásban, amit nagyon szívesen fogadtunk. Nagyon élveztük a főzést, reménykedünk a győzelemben.


ANDI (Berettyó)

Ez már az ötödik sportnap, amin részt vettem, mindig nagyon érdekesek a programok és koncertek. Kedvencem a strandkézi volt, amin sok sérülést szereztünk, nagy kedvvel vettünk részt és a negyedik helyezést értük el. Mindig kellemes és emlékezetes élményekkel térünk haza. Ami a legjobb, hogy sok kedves emberrel találkozhattam.


Ózd

Az idő lehetett volna kegyesebb hozzánk, de mi így is jól érezzük magunkat! Lényeg a csapat! A főzőverseny jól sikerült és a vízibicikli is!


JUCUS, ÁDÁM, DOMINIKA, ANITA (Esztergom)

Tartalmas volt, sok élménnyel gazdagodtunk! A sárkányhajózásban vettünk részt, nagyon jó volt, de a víz elég hideg 🙁 Drukkoltunk a focicsapatoknak. Örülünk, hogy részt vehettünk a játékokban és köszönjük a sok ajándékot!


DÓRA (Berettyóújfalu)

A kedvenc standom az Éntescóm, kaptunk pendrive-ot és tollat 🙂 A strandröpin negyedikek lettünk!!! Az időjárás annyira nem kedvezett, de végül kisütött a nap is. Lehetett kapni ingyen Cappy-t, ami nagyon finom!


CSONGOR (Budapest)

A nyerő a tehénfejés volt – órákon át sikerült fejni. (6 éves Csongor)


JANI (Baja)

Nagyon tetszett a főzőverseny meg a koncertek. Rossz volt az idő szombaton, de attól szuperek voltak a programok! Jövőre is biztos jövünk!


BÖBE (Gyál)

Sok éve járok vissza, a lehető legtöbb programon részt veszek. A gyerekprogramok nagyon jók! A masszázs is jó és a főzőverseny és az igazán jó esti rendezvények.


ESZTER ÉS NORIKÓ (Budapest)

Ági kedvéért hívjátok meg Majkát jövőre! A közösségi bázis ötlet szuper, szorgosan gyűjtjük a pecséteket és már be is csomagoltunk az útra!


ÁGI (Budapest)

Szuper volt a sportnap, leszámítva, hogy a férjem egész este zaklatott, mert nem pakoltam be pólókat a gyereknek a nagyihoz 🙂


SZABINA

Nagyon boldogok vagyunk, hogy részt vehettünk a rendezvényen! Nagyon tetszett minden kirakodó stand!


KRISZTI

Nagyon jól éreztem magam, mert nagyon jó játékok voltak és pacsiztam a Wellhelloval.


ERZSÉBET ÉS BRIGI (Pécs)

Pécs 3 Tescóból jöttünk, 11 éve rendszeresen járunk vissza, nagy csapattal érkezünk. Jók a fellépők és fantasztikusak a programok!


MÓNI (Budapest)

Érdekes, változatos sportversenyek, barátságos, vidám, családias, Élvezet idejönni!


ROBI (Budapest)

Nagyon szuper a sportnap, nem nyertünk kosárban, de nem bánom. Jó volt!


HAJNALKA (Pécs)

Jó, hogy vannak még ilyen munkahelyek, ahol vannak programok és a munkatársak tölthetnek időt egymással ebben a rohanó világban!


BEÁTA (Pécs)

Nagyon jó buli és a csapatom a legjobb csapat!


ANIKA, PANKA ÉS LILI (Dombóvár)

Nagyon jók a feladatok, a horgászás tetszett a legjobban. (Kifogtam egy esőkabátot.)


KIRA (Herceghalom)

Nyolc évesen tetszettek a feladatok, papírból virágot csinálni volt a legjobb! Már többször voltam sportnapon.

 


MÓNI (Budapest)

Nagyon tetszett a sportesemény, mert nemcsak a győzelem számít, leginkább a részvétel.


Andi (Siófok)

Szuper nap, mert együtt lehetünk a munkahelyen kívül, ezért jobban összekovácsolódunk.


ÉVA (Békéscsaba)

Szuper a dodzsem!


DIÁNA ÉS LAURA (Miskolc)

Messziről jöttünk idáig, amíg én e sorokat írom, anya – a büszke Tescós – vért izzadva küzd Miskolcért. Büszkék vagyunk rá, habár sosem pingpongozott, mi lányok szurkolunk érte. Csudajó programok, aranyos szervezők, imádjuk a sportnapot!

 


SZINTIA ÉS GERGŐ (Jászberény)

Imádtuk a reggel 9-kor kezdődő strandkézit, esőben, vizes zoknival a homokban :)))


KLAUDIA (Budapest)

Az útlevél megszerzése ötletes, jó és gyerekbarát program. Nagyon élveztük!


KOPPÁNY (Nagykanizsa)

A 10 évesen a Tesco Safety sátor és az újraélesztés tetszett a legjobban. Már 5 éve járok vissza nagypapámmal.


TIBOR ÉS MARIANN (HERCEGHALOM)

Idén sajnos nem tudtam sportolni, tavaly kézilabdáztam, nyertünk, de lelkesen szurkolunk a kollégáknak a focimeccseken – reméljük ők is nyernek.


KECSKEMÉTI BARACKOK

Csapatként most jöttünk először együtt a sportnapra, egyébként is egy csapat vagyunk: hr, biztonság és megfelelőség 🙂 Mindannyian futottunk az időjárás ellenére sikeresen teljesítettünk.


DIA, ZÉTÉNY, ZOÁRD ÉS MARIANN (Budapest)

Nagyszerű rendezvény a dolgozók és a családok részére, a közösen szerzett élmények összehozzák a kollégákat és a családtagokat is. Fix pont az életünkben, már évek óta itt vagyunk.


SZABINA (Sümeg)

Ez az első sportnap, amit a 4, 6 és 8 éves gyermekeimmel töltök, nagyon jól érezzük magunkat, köszönjük Tesco!


ERZSÉBET (Bonyhádról)

Rendszeresen olvasom az Éntescóm oldalt. Nagyon jól éreztem magam a pénteki napon, minden koncerten ott voltam és nagyon tetszett.


GÁBOR ÉS MÓNI (Dombóvár)

Kollégáknak szurkolunk, a pingpong versenyen indult egyikük, másikuk kosarazik, örülnek a biztatásnak.


ZSIKE ÉS KRISZTIÁN (Berettyóújfalu)

Eddig a Wellhello tetszett a legjobban, szuper hangulatot csináltak, jövőre is jöjjenek! Strandkézizni indulunk, már volt 2 meccsünk, tele a hajam homokkal.


ZSÓFI ÉS ISTVÁN (Baja)

Hajnali egyig mulattunk, a Wellhello szuper volt, jövőre szívesen buliznánk Tankcsapdára.


KRISZTI, GABI ÉS JÓZSI (Gyál)

Nemcsak a sportnapon, hanem az idei gyermektáboron is részt vett Kriszti, a számháborúzás és a balatoni fürdés tetszett a legjobban neki, jövőre is ott lesz!


ZSUZSI (Debrecen)

Most vagyok sportnapon negyedszer, tarthatnánk hamarabb, amíg jobb az idő.


MÁRIA, SÁNDOR ÉS FIUK ZOLTÁN (Herceghalom)

A 8 éves Sancinak a dodzsem tetszett a legjobban, ma is kihagyhatatlan és visszatérő program lesz az egész családnak!


FERENC ÉS JULCSI ÉS BEATRIX (Herceghalom)

Péntek délelőtt érkeztünk nitrós Lada Corvettel, nem bántuk meg! Ez a negyedik év, hogy a sportnapon részt veszünk.


HAJNI ÉS ATTILA (Keszthelyről)

Kutyusaink Luka és Bodza nagyon jól érezik magukat, lelkesen szurkoltak a gazdinak a meccsen.


ERIKA és DORINA (Dombóvár)

Köszönjük, hogy itt lehetünk, nagyon jól érezzük magunkat, szuperek a programok, jövőre Hooligans koncertet szeretnénk.

 


BARBARA (Pécs)

Ez az első Sportnap amin részt veszek. Nagyon jók és szórakoztatóak a programok. Örülök, hogy más áruházakból is megismerhetek embereket.


CSABI ( Salgótarján)

Remekül érezzük magunkat. Sikerült új munkatársakat is elcsábítani e remekül megszerverezett eseményre. Örömmel látom, hogy utat is építettek, így nem vagyunk sárosak. A rossz idő sem árnyékolja be az eseményeket. Szép napot mindenkinek! Jövőre veletek ugyanitt!


ANETT (Pécs)

Az a jó ebben a napban, hogy veletek lehetek!


KITTY (Budapest, Váci út)

Nagyon jól érzem magam. Tavaly is részt vettem. Örülök, hogy idén az időjárás is kedvezőbb.

Köszönöm, hogy itt lehetek!


KINGA (Gyál raktár)

Minden nagyon szuper! Ehhez csak gratulálni tudok! Köszönet a program szervezőknek.


JÁNOS (Gyál)

Tescós Sportnapok! Kitűnő szervezés! Jó programok!


ESZTER és KARINA (10 éves), LAURA (12 éves)

Idén is önkéntes munkát vállaltunk, karszalagot osztogattunk a regisztrációs pultnál. Délután a sátoroknál pecsétet gyűjtöttünk. Nagyon izgalmas volt. Jövőre is biztos jövünk.


ZOLI, ÉVI

Most másodjára vagyunk itt a párommal. A Sportnap nagyon jó, köszönjük a lehetőséget! Jövőre is részt veszünk!


KIARA, VIKI és KRISZTI (Siófok)

Rendszeres visszajárok vagyunk a Sportnapra. Az egész család mindig jól érzi magát a változó időjárás ellenére is! Az idén is minden szuper! Jók a programok, a gyerekek számára is van elfoglaltság. A trambulin és a mászófal a kedvenc. Jövőre szeretnénk ismét a rodeó bikát és fellépőnek Horváth Tamást és esetleg a Deltát.


MÓNI (Budapest, Váci út)

Már több éve jövünk a Sportnapra. Nagyon nagyon jól érezzük magunkat.

Köszönjük szépen!


ILONA (Herceghalom)

Jó volt a foci, jó volt nézni a csoportokat.


MÓNI(Budapest)

Érdekes, változatos sportversenyek, barátságos, vidám, családias! Élvezet volt idejönni!


GÁBOR (Herceghalom)

Nagyon tetszett minden. Az idő is ahhoz képest nagyon jó volt.


ENIKŐ (Budapest)

Király volt a Sportnap! Nagyon élveztem!


GERGŐ ( Budapest)

Nagyon jó volt a Sportnap. Nagyon élveztem!


EMESE (Pécs)

Ez a harmadik Sportnap amin részt veszek. Minden évben jó csapattal érkezünk. A programokon szeretünk részt venni, mert érdekesek és jók! Köszönjük!


VIVIEN BARBARA (Pécs)

6 – dik éve járok le a Sportnapra. Minden évben nagyon jó a csapatépítő. Jó társaság, jó koncert, jó programok.


THALY CSAPAT

KOSARAZTUNK! Nagyon jó volt! Sokan voltunk. Nagyszerű volt! Köszönjük!


ERIKA (Hajdúszoboszló)

A legjobban az tetszett az idei Sportnapon, hogy Pecsétgyűjtő verseny volt.


MÓNIKA (41660)

Szuper szervezés keretén belül megkezdődött a főzőverseny. A csapat jó, illatok áradnak, várjuk a végeredményt!


HAJNI (Berettyóújfalu)

Sziasztok,

Ötödik alkalommal veszek részt a családommal együtt a Tesco Sportnapokon. Nagyon szeretünk játszani a csapatsportokban, valamint az egyéni játékokban is. A gyerekem gyűjti a Tescós relikviákat. Minden szupi, remélem jövőre újra találkozhatunk.


VIRÁG ( vendég)

Vendégként érkeztem a rendezvényre és egyáltalán nem bántam meg, hogy eljöttem! 🙂 Sok a program, gyönyörű a hely, aranyosak az emberek. A tegnapi koncert szuper volt, igaz egy kicsit tovább tarthatott volna. További sok sikert kívánok az áruháznak, és mindenkinek aki ennek a rendezvénynek a részese volt.


HERCEGHALMI HC CSAPATA, GÖNGYÖLEG OSZTÁLY

Idén is, mint már sok éve nagyon élveztük a programokat! A főzőversenyen indulunk. Nagyon szuper volt a Wellhello koncert, és a Fáraók zenekar is szuper hangulatot generált. A dodgem nagyon jó ötlet volt, jó szórakoztunk. Köszönjük, jövőre találkozunk!


ERZSÉBET (Bonyhád)

Rendszeresen olvasom az Éntescóm oldalt. Nagyon jó éreztem magam a tegnapi programon. Minden koncertet végig néztem és nagyon tetszett!


BARBI (Marcali)

Az idei Sportnap kívül – belül nedves 😉 Szeretem, mert összekovácsolja a csapatot. A fiúk idén pontot is szereztek a fociban :D.


EDIT

Nagyon jó itt minden! Élvezzük a dodzsemet. Tetszett a Wellhello. Jól lett leszervezve minden! Nagyon sokan jöttek el, mint tavaly.


ÁGI (Kiskunfélegyháza)

Balatonbogláron tartották a 2019.09.06. és 07. között a 18. Tesco Családi és Sportnapokat. Rengetegen regisztráltak, és nagyon sokan voltak jelen családostul. A kiskunfélegyházi csapat Labdaászok néven a streetball-ban mérettette meg magát. Sajnos a csapat a második fordulóban kiesett, így elég gyorsan vége lett a játéknak. Ennek ellenére nagyon jó hangulatban zajlott a meccs,mindenkinek csak javasolni tudom a részvételt. Köszönöm!


MÓNI (41940)

Családi Sportnapokon vettem részt a párommal és a kollégáimmal. Streetball-on vettünk részt. Sajnos kiestünk, de nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon jók voltak a programok és az esti buli. A fellépők a legjobbak. Jövőre szeretnénk a Tankcsapdát is meghallgatni. Mindenkinek csak ajánlani tudom!


BEÁTA (Jászberény)

Évek óta visszatérünk! Nagyon – nagyon jól érezzük magunkat!!! Hatalmas bulikat csapunk minden évben, tartalmas emlékeket viszünk haza. Köszönjük!


MÁTÉ és DANI

Minden program nagyon jó. Nagyon jól éreztük magunkat. A horgászversenyt nagyon ajánlom minden résztvevőnek. E mellett még egy csapattal a főzőversenyen is részt vettünk.


LAURA ANNA (Makó)

Minden szuper, a feladatok érdekesek és izgalmasak. A füst nagyon nagy a főzőverseny miatt, de ennek ellenére élvezem az ittlétet. Tavaly is voltam és mivel már akkor nagyon jól éreztük magunkat, újra eljöttünk. Köszönjük a lehetőséget!


TÜNDI (Győr)

Öt éve járunk a Sportnapra. Mindig nagyon szuper programok vannak, minden évben sportoltam valamit. Szeretném, ha jövőre is jöhetnék.


MÁRIA (Győr)

A főzőverseny szuper, nagyon füstös, de a legnagyobb élmény!! A közös munka összehozza a csoportot, nagyon jó hangulatban dolgozunk!


Tegnap érkeztünk, jól éreztük magunkat, családostól jöttünk. Fáraó koncert és utána a buli nagyon tetszett. Wellhello nem tetszett annyira, de meghallgattuk. Ma a főzésen veszünk részt, de még nincs eredmény.


SZILVI

A mostani a 17. Sportnap amin részt veszek. Minden évben egyre színvonalasabb, érdekesebb, színesebb. Nagyon szeretem a sürgést – forgást, hogy mindig tudtok segíteni is a szórakozás mellett. Szuperek a fellépők és nagyon örülök, hogy minden évben egyre több kis gyermeket látok itt.


BARBARA

A sportok jók voltak és érdekesek. A zenekarok jók, van retró és mai zene is. Bár ebben az évben sem volt meleg, ennek ellenére a program szuper volt.


PÉTER (41002)

Visszatérő Sportnapos vagyok, minden évben nagyon jól érzem magam. A programok magas szintűek, jól szervezettek. Egyedüli negatívumnak a késői időpontot tudnám mondani, jobb lenne egy augusztus közepi időpont.


ANDI (Palota)

Nagyon jól éreztük magunkat. nagyon jók a programok. Női – és férfifociban is résztvettünk a családommal.


BERCI (Ózd)

Nagyon jól éreztük itt mi magunkat. A programok nagyon jók, a dodzsem nagyon jó, csak sokat kell rá várni. Kár, hogy a rendezvény mindig őszi időpontban van, kell ezért a pálinka rendesen a hőmérséklet miatt. Összességében jól éreztük magunkat.


GÁBOR (Ózd)

Nagyon szuper a rendezvény. Van még mit javítani, de minden évben jobbnál jobb. Jók a sportversenyek, jók a kiegészítő programok.


TOMI (Ózd)

Nagyon jó a hangulat, színes választékos lehetőségek. Kiváló ötlet a dodzsem. Jók a fellépők.


ATTILA

Nagyon szuper a rendezvény. A koncertek is nagyon jók. A buli szuper.


LACI (41460)

Jó a hangulat. A legjobb buli!


JANI (Debrecen)

Nagyon jól érezzük magunkat. Jók a programok. Nagyon jó volt az esti buli.


VERONIKA (Siófok)

Az idei Sportnapon szerencsére jó időnk van a reggeli eső ellenére. Rengetek szuper program várja a munkatársakat, jó ötlet volt ez a vetélkedő. Várjuk az esti EDDA koncertet.


ZSUZSANNA (Siófok)

Nagyon jó a hangulat. Sajnos az idő nem jó. A koncertek jók.


ÉVI (Békéscsaba)

Szuper ötlet volt a dodzsem, remélem hagyománnyá válik.


WIKI (Siófok)

Szuper a hangulat, szuper program. Köszönjük!


ANDI (Békéscsaba)

Nagyon jó a dodzsem. Tök király!


JÁNOS (Mátészalka)

Legpozitívabb élményem évről – évre a családias hangulat, a visszatérő ismerős arcok, és az a szintű közvetlenség amelyről minden áruház példát vehetne és vennie kellene. Köszönet az élményért!


BOGI (Mátészalka)

Nagyon jól érzem magam és örülök, hogy itt lehetek. Nagyon jók a versenyek, igaz a focicsapat jobban is teljesíthetett volna, de mivel nem jelentkeztem, érthető, hogy nem jutottak be 🙂 Elszomorít, hogy hamar vége van, de akkor is nagyon – nagyon jó volt.


BÉLA (Salgótarján)

Wellhelló, Fáraó

Sportolni nagyon jó.

Főztünk, ettünk, nevettünk,

Fociban egész gyorsan vesztettünk.


KATI (KPT iroda Budaörs)

Jó a Sportnap, jajj de jó,

Ittunk eleget, s volt Wellhello.

Ma is lesz móka és kacagás,

Főzés után mulatozás.


ESZTER (Központi Iroda)

Számomra fontos, hogy a kutyámmal együtt sportolhassak. Örülök, hogy a rendezvényen is lehetőségünk volt a közös futásra.


Siófok Express

Tavaly voltam itt legelőször, de életem legjobb és legszebb élményében volt részem. Ennél szuperebb programokkal és csapattal nem is lehetett volna jobb. Az ingyen dodszem még jobban fokozta a hangulatot. De a legjobb az egészben a csúcs szuper fellépők voltak. Eszembe jutott tavaly amikor mentem hazafele, egy darabot a szívemből itt hagytam, sose fogom elfelejteni és ha tehetem minden évben visszatérek.

Felejthetetlen és örök emlék marad!


MÓNI (Martonvásár-hely)

Hétvégén résztvettünk a Tesco Családi Sport napokon.

A rendezvény szenzációs volt, a főzőversenyen egy újra gondolt Hentestokányt készítettünk. A koncertek szuperek voltak. Aki idén nem vett részt a következőt ne hagyja ki, mert ez egy szuper hétvége igazán!


ANITA (Debrecen)

3 éve rendszeres jövünk a Sportnapra. Mondanám, hogy jó volt a tegnap este, de nem emlékszem rá 🙂

Köszönjük a lehetőséget! Mottónk: Ami a Tescós Balcsin történik az itt is marad! 🙂


TÜNDE (Palota)

Először vagyok itt, de nagyon jól érzem magam. Nagyon jók a programok, kedvesek a szervezők. Tényleg egy család ez itt most. Tesco család. Köszönöm, hogy itt lehetek!


Szerintem ez egy nagyon jó dolog, hogy 18 éve a Tesco gondoskodik erről a rendezvényről. Évről évre több lehetőséget biztosítanak. A szűrő kamion életmentő lehet egyes emberek számára, akiknek talán itt van lehetőségük arra,