Újabb áruházainkban mentjük az élelmiszert

2019. október 24.

Október elején a szekszárdi Arany János utcai Tesco Szupermarket és a siófoki Dózsa György úti Tesco Expressz is csatlakozott élelmiszermentő programunkhoz. Szekszárdon a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete, Siófokon a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. veszi át az adományt, és osztja szét még aznap a rászorulók között. 

Kiemelten fontos számunkra az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem. Célunk, hogy 2020-ig valamennyi közép-európai áruházunkat felkészítsük arra, hogy a napi működésük során keletkező élelmiszer-felesleget jótékony célra tudják felajánlani.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel – már 2014 óta – működtetjük együtt napi áruházi élelmiszermentő programunkat. A kezdeményezésben résztvevő áruházaink munkatársai minden munkanap kiválogatják és összegyűjtik a már nem eladható, de emberi fogyasztásra tökéletesen alkalmas zöldséget, gyümölcsöt, pékárut és tartós élelmiszert, amit aztán az Élelmiszerbank helyi partnerszervezetei vesznek át és osztanak szét még aznap az áruházaink környékén élő rászorulók között.

A szekszárdi Tesco Szupermarket október 1-én csatlakozott a programunkhoz, aminek köszönhetően a megyében már az összes áruházunk részt vesz az élelmiszermentésben. Ezzel Tolna megyében immáron 5 Tesco áruházunkból adományozzuk minden nap a még fogyasztható, de már nem eladható élelmiszert a rászorulóknak. 2019 augusztusáig – ezekből az áruházakból – összesen közel 700 000 kilogramm élelmiszert gyűjtöttünk össze jótékony célra, ami több mint 1,7 millió adag ételnek megfelelő mennyiség.

A siófoki Tesco Expressz is október elején kezdte meg az élelmiszermentést, így a megyében már szintén az összes áruházunk részt vesz a programunkban. Összesen 7 helyen adjuk át minden nap a még fogyasztható, de már nem eladható élelmiszert. Ezekből 2019 augusztusáig összesen közel 900 000 kilogramm élelmiszert adományoztunk ilyen módon jótékony célra, ami több mint 2 millió adag ételnek megfelelő mennyiség.

Online oktatóprogrammal is segítjük munkatársaink betanulását az élelmiszermentés folyamatába. A Németország legrangosabb oktatás innovációs versenyén, a COMENIUS EduMedia Awardon kitüntetett tananyag informatív és interaktív rendszere megkönnyíti az újonnan csatlakozott áruházainkban a kollégák megismerkedését a folyamattal és teendőkkel, valamint azoknak is segít, akik új munkatársak nálunk. Az oktató anyag játékosan vezet végig az élelmiszermentés folyamatán, és a téma iránti érzékenyítő és tudatos vásárlásra ösztönző információkat is tartalmaz.

Az oktatóanyagot IDE kattintva bárki kipróbálhatja.

A programban résztvevő áruházak listája megtalálható a Tesco Magyarország weboldalán.

Az adományok célba juttatásához további szervezetek jelentkezését is várjuk. Az élelmiszermentésben és az élelmiszer-adományok átvételében részt venni kívánó karitatív szervezetek az Élelmiszerbank honlapján tudnak tájékozódni és jelentkezni a programba.