Itt a nélkülözhetetlen lista a karácsonyi bevásárláshoz

2019. december 12.

Rogyásig megrakott asztal, három különböző fogás, bejgli, mézeskalács, szaloncukor, habzsi-dőzsi kipukkadásig. Ismerős karácsonyi kép? Az ünnepi időszakban hajlamosak vagyunk túlzásba esni az étkezésekkel, és ennek megfelelően a bevásárlással is. Teletömött bevásárlókocsival szlalomozunk a tömegben, hogy megszerezzünk minden hozzávalót a családi ebédekhez és vacsorákhoz, majd rengeteg maradékot dobunk ki a kukába, és főzünk frisset helyette. Az élelmiszer-pazarlás azonban nemcsak drága mulatság, de környezetterhelő is. Hét tételből álló listát állítottunk össze a tudatos karácsonyi bevásárláshoz, hogy minél kevesebb étel menjen veszendőbe.

Tudtad, hogy egy magyar háztartás átlagosan 68 kilogramm ételt dob ki évente? Ez azt jelenti, hogy családonként 50.000 forint kerül a kukába meg nem evett étel formájában. Ehhez hozzájárulnak a nagy karácsonyi lakomák is, amikor rendszerint óriási mennyiségű élelmiszer-felesleget termelünk. Szeretjük ugyanis magunkat és rokonainkat minden földi jóval kényeztetni, ami aztán nem fogy el. Pedig a jó hangulat nem az ételek mennyiségén múlik. A folyamat a boltban indul, és az étkezőasztalnál ér véget. Pár egyszerű lépéssel azonban megelőzhető, hogy a szemétben landoljon az egyébként még fogyasztásra alkalmas ünnepi menü. Kövesd a tanácsainkat a tudatos karácsonyi bevásárláshoz!

  1. Tervezd meg, hogy milyen étkezések lesznek, és hányan lesztek. Csak annyi ételt főzz, amennyi a létszám alapján szükséges. Nem kell minden napra teljesen új menüt készíteni, a köreteket például remekül lehet kombinálni a különböző főfogásokkal.
  2. Gondold át, mennyi élelmiszerre van szükséged, és mi az, amit esetleg ráér megvenni majd frissen, a két ünnep között. Ne feledd, a boltok csak két napig lesznek zárva, ezért nem érdemes egyszerre túl sok mindent beszerezni.
  3. Előzd meg a felesleges vásárlást, és még a boltba indulás előtt nézd meg, mi van a hűtőben, a mélyhűtőben és a kamrában, amit fel tudsz használni.
  4. Írj listát a bevásárláshoz, és csak azt vedd meg, amire valóban szükséged van.
  5. Válaszd a közeli lejáratú termékeket a polc elülső részéről, hiszen a karácsonyi menü alapanyagait valószínűleg pár napon belül felhasználod.
  6. Figyelj a megfelelő tárolásra, hogy minél tovább fel tudd használni az élelmiszereket, és ne feledkezz meg a fogyaszthatósági időkről sem, hogy a lehető legkevesebb vesszen kárba.
  7. Ha valami mégis megmarad, fagyaszd le, vagy használd fel más ételek alapanyagaként. A kissé már szikkadt mézeskalács például pohárkrém, sajttorta kiváló alapanyaga, a maradék sült csirkéből pedig lehet gazdag saláta vagy húsos wrap. A szárazabb kenyér újjászülethet levesbetétként, bundáskenyérként vagy zsemlemorzsaként. Míg az üveg alján maradt bor szószok, raguk készítésénél jöhet jól kis kockákra fagyasztott darabkákban.

Saját működésében a Tesco is figyel az élelmiszer-pazarlás elkerülésére. Több mint 170 áruházunk minden nap rászorulóknak adományozza a már nem eladható, de még fogyasztható élelmiszereket. Ünnepi zárva tartáskor pedig lehetővé tesszük áruházaink számára, hogy a szünet alatt lejáró élelmiszereket a bezáráskor szintén jótékony célra ajánlják fel.