Sajtpultosból üzletfejlesztési igazgató? Rajtad áll, mit hozol ki nálunk magadból!

2020. január 24.

5 perc olvasási idő

Szívesen képeznéd magad a Tescónál? Szeretnél valami újat tanulni, miközben nálunk dolgozol? Az Oktatás Világnapja alkalmából összefoglaltuk, milyen lehetőségeid vannak a szakmai fejlődéshez, többek között saját oktatási intézményünk, a Tesco Akadémia keretein belül, amely tavaly több mint 3400 kollégánk képzésében vett részt. Nálunk természetes, hogy diákpénztárosból és gyakornokból áruházvezető lesz, és van olyan üzletfejlesztési vezető is, aki sajtpultosként kezdte. Most kiderül, hogyan!

Támogatunk abban, hogy elérd a céljaid, és rendelkezz a szakmai előrejutáshoz szükséges képességekkel. Ehhez pedig színes és változatos eszköztárat kínálunk. Nálunk folyamatosan fejlődhetsz függetlenül attól, hogy milyen háttérrel vagy végzettséggel rendelkezel.

Érdemes megismerned kollégáink sikertörténeteit! Volt, aki sajtpultos eladóként kezdte, később osztályvezető, kereskedelmi igazgató és áruházvezető lett, majd az első online áruházak elindításáért felelt. Ezt követően külföldről irányította több ország online támogatását, végül pedig magyarországi munkakörből ment szülési szabadságra, ahonnan közép-európai üzletfejlesztési vezető pozícióba tért vissza. De olyan is akad, aki frissdiplomás gyakornokként indult a Tescónál, és már akkor elhatározta, hogy áruházvezető lesz. Mentori és vezetői támogatással öt év alatt érte el célját, így ma ő felel a soroksári áruház működéséért.

„Fontos számunkra, hogy minden munkatársunk kiaknázhassa a benne rejlő lehetőségeket úgy, ahogy az számára a leghatékonyabb akár saját területén belül, akár funkciókon átívelően. Magyarországon kollégáink 63 százaléka gondolja úgy, hogy a Tesco biztosítja számára a tanulás és fejlődés lehetőségét. Ez is nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a kollégák több mint 50 százaléka 5 évnél régebben van a cégnél, a központi irodában dolgozók mintegy 40 százaléka pedig több mint 16 éve tescós. Vezetőink kifejezetten „saját nevelésűek”, 70 százalékuk belső pozícióból lépett előre. Én magam 21 éve dolgozom a Tescónál. Szegeden kezdtem munkaügyesként, és 8 városban 16 munkakört jártam be, folyamatosan fejlődve” – mondta Szigeti Barbara, országos HR vezetőnk.

Tavaly több mint 5 500 ember tanult saját tulajdonú oktatási intézményünkben, a Tesco Akadémián. Számos OKJ-s és államilag elismert képesítést adó képzést indítottunk, elősegítve a kereskedelemben jellemző hiányszakmák szakképzett munkaerővel való feltöltését. 2019-ben több mint 850 főt oktattunk többek között olyan szakmákban, mint targoncavezető, sütőipari és gyorspékségi munkás vagy élelmiszer-, vegyiáru-eladó. További 2500 szakképzettséggel rendelkező munkatársunk vett részt az ipar 4.0 bevezetését támogató szakmai továbbképzésben.

Felkeltettük az érdeklődésed? Tovább képeznéd magad a Tescónál – munka mellett, ingyen?

Jelentkezz hamarosan induló OKJ-s képzéseink egyikére!