Akadozhat a net és a tévé az UPC karbantartása miatt

2020. március 25.

2 perc olvasási idő

Több településen és budapesti kerületben is szünetelhet az internet az UPC éves karbantartása miatt. A munkálatok egészen április 23-ig tartanak, és ilyenkor akár több órára is leállhat a szolgáltatás.

A munkálatok több ezer háztartást érintenek. A karbantartás ideje alatt egy időre le fog állni az internet, tv, illetve a telefonszolgáltatás. A cég így reagált:

“A UPC Magyarországnál felkészültünk a már tapasztalható, jelentősen megnövekedett hálózati forgalomra, biztosítjuk ügyfeleink számára a szükséges feltételeket ahhoz, hogy otthonról dolgozhassanak, tanulhassanak és szórakozhassanak a következő időszakban. Az előzetes munkaterveket folyamatosan felülvizsgáljuk a jelenlegi helyzet figyelembevételével, azonban a szükséges és halaszthatatlan karbantartásokat kollégáink az előre ütemezett módon továbbra is elvégzik, és a lehető legrövidebb szükséges időre korlátozzák.”

IDE kattintva olvasható a munkálatok menetrendje.

Innen ki tudjátok keresni, benneteket mikor érint a szünet.

ITT pedig hasznos tippeket találtok, hogyan vészeljétek át ezt az időszakot!