Már Bonyhádra és a Pólusba is jutott a segítő kezekből

2020. március 25.

6 perc olvasási idő

Egyre több kollégánk ajánlja fel segítségét ebben a nehéz időszakban, amikor áruházi, raktári és az online vásárlásban dolgozó munkatársaink megfeszítetten dolgoznak azért, hogy minden vevőnk kosarába/otthonába bekerülhessenek a szükséges élelmiszerek és más termékek. Bonyhádról és a Pólusból is kaptunk beszámolót, amiket örömmel és büszkeséggel osztunk meg veletek!

Kovács Ildikó működési implementációs vezetőnk és Czinki Norbert hipermarket formátum vezetőnk hétfőn meg sem állt Bonyhádig! Árufeltöltésben segítettek egész nap, szinte meg sem álltak. Még a közös fotó is elmaradt ezúttal a nagy hajtásban. Íme beszámolójuk:

„Nagyon jó volt látni az összetartást kollégáink között, ahogy ebben a nehéz és kritikus helyzetben is megtesznek mindent a vásárlók kiszolgálásért, egymásért, a csapatért. Jó hangulatban telt a nap, mindenkinek volt egy-két kedves szava a másikhoz. János, az áruházvezető egész nap segítette, biztatta a csapatot, és együtt dolgozott a többiekkel a frontvonalon.

Nagyon büszkék vagyunk az áruházi csapatainkra, bárhol is járunk az ország bármely területén, ugyanezt a tenni akarást, küzdést és segítő hozzáállást tapasztaljuk mindenhol. Büszkék vagyunk rátok, hogy veletek együtt, egy csapatban dolgozhatunk immár évtizedek óta.

Most kell igazán a segítség az áruházaknak, így arra biztatjuk központi irodás kollégáinkat, hogy nyújtsanak a hozzájuk közel lévő áruházainkban segítő kezet, most bárhol jól jön a segítség, s most kell megmutatnunk igazán, hogy egy csapat vagyunk és mindig ott segítünk és támogatunk, ahol arra a legnagyobb szükség van.

Köszönjük a bonyhádi csapatnak, hogy befogadtak minket egy napra és bízunk benne, hogy az általunk kitöltött wc papír legalább tegnap estig kitartott!

Kitartást, jó egészséget kívánunk minden kollégánknak, vigyázzatok magatokra, egymásra és MINDENT KÖSZÖNÜNK! Ildi&Norbi”

Igazi csapat vagyunk, ebben a rendkívüli időszakban is kiderül. Inczédy Adrienn productivity process managerünk a Pólusban volt nagy segítségére áruházi munkatársainknak. Olvassátok beszámolóját:

“Örülök, ha tapasztalataimmal kicsit talán segíthetek. Én múlt héten kedden mentem egy köztes műszakba segíteni a Pólusba. Hat éve dolgozom a cégnél, így nem kellett nagyon elmondani, mi a dolgom, de az áruházigazgató és a frissáru vezető is nagyon segítőkész volt és örülnek minden kis segítségnek. Töltöttem kenyeret, aztán száraz árut. Végül bármit, bárhol, ahol láttam, hogy elkel a segítség. 

Egy nap alatt legalább 3 vásárló jött oda hozzám is (pedig csak egyszer besegítettem) és elmondták, hogy hálásak nekünk, amiért bejárunk dolgozni. Egy néni, akinek persze otthon lett volna a helye már, meg is hatódott, míg kifejezte, hogy mennyire hálás nekünk.” 

Felbecsülhetetlenül értékes minden egyes Helping Hands nap!

Köszönjük az áruházak nevében is!

Minden további Helping Hands információ megtalálható itt.

Hamarosan újabb beszámolóval jövünk!

Addig is várjuk a fotóitokat a hu_entescom@tesco.com címre.