Közel 6500 kg tartósélelmiszert gyűjtöttek vásárlóink a rászorulóknak!

2020. július 9.

4 perc olvasási idő 

Az elmúlt héten is folytatódott üzleteinkben a tartósélelmiszer-gyűjtés. Vásárlóink örömmel fogadták kezdeményezésünket és tettre készen segítenek a felajánlásaikkal. Eddig több ezer doboz konzervet, tésztát, rizst és cukrot továbbíthatunk – az Élelmiszerbank segítségével – a rászorulóknak. Köszönjük nektek, a kollégáinknak is, hogy adakozásra buzdítjátok a vásárlókat! 

Csak egy csomag tésztával, rizzsel, egy doboz konzervvel is hatalmas örömet szerezhetünk most a rászoruló családoknak – a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben egyre több ember szorul segítségre. Mi, a Tescónál, akinek csak tudunk, segítünk. Korábban egyszeri, nagy értékű élelmiszer-adománnyal segítettük a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkáját – a támogatás értéke 42 millió forint volt.

Most pedig úgy döntöttünk, hogy nyár végéig tartósélelmiszer-gyűjtést szervezünk. Vásárlóinkat arra buzdítjuk, hogy a lehetőségeikhez mérten vásároljanak hosszan eltartható háztartási cikkeket és ezzel segítsenek a környék bajbajutott családjainak.

Mindenütt lelkesen fogadták kezdeményezésünket, már második hete gyűlnek az adományok. Eddig közel 6500 kg tartós élelmiszerrel segítettetek ti, munkatársaink és vásárlóink. Hatalmas öröm és büszkeség ez!

Az elmúlt egy hétben a pécsi Makay úti áruházunkban gyűlt össze a legtöbb tartós élelmiszer. Több mint 250 kilónyi szeretetet ajándékoztak vásárlóink a nélkülözőknek. A pécsi boltunkat a Váci úti és a Fogarasi úti üzletünk követi. Sopronban és Csornán is több mint 70 kg tészta, rizs, liszt gyűlt össze. Ebből közel 150 embernek főhet egy laktató, finom ebéd!

Kollégáink szerte az országban nagy lendülettel vetették bele magukat a gyűjtésbe. Nem csak népszerűsítik az akciót, de sokan saját maguk is adakoznak vagy önkéntesként támogatják az akciót.

Nagyon hálásak vagyunk mindannyiótoknak!