24 tonna élelmiszeradomány gyűlt össze a Tesco rekordhosszú kampányában

2020. szeptember 7.

7 perc olvasási idő

Júniustól augusztus végéig adományozhattak tartós élelmiszert a rászorulóknak vásárlóink a Tescókban. Az eddigi leghosszabb adománygyűjtő kampányunk apropóját az adta, hogy a koronavírus-járvány sokakat sodort nehéz helyzetbe. A 10 hetes országos akcióban összesen több mint 24 tonna élelmiszert gyűjtöttünk össze vásárlóinkkal közösen. Az adományokat stratégiai partnerünk, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület juttatja el azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

A koronavírus-járvány minden eddiginél több családot hozott nehéz helyzetbe. Nekik nemcsak a járvány első hulláma alatt volt szükségük támogatásra, de a talpra álláshoz hosszabb távon is segítségre szorulnak. Ezért első lépésként tavasszal – gyors segélyként – nagy összegű élelmiszer-adománnyal támogattuk a rászorulókat: 42 millió forint értékben tartós élelmiszereket, valamint higiéniai termékeket tartalmazó csomagot juttatunk el a nélkülözőknek a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül.

Ezt követően meghirdettük rekordhosszú, 10 hetes adománygyűjtő kampányunkat, amelynek keretében június 19-étől augusztus 31-éig gyűjtöttük az adományokat a rászorulók számára. Vásárlóink a 201 magyarországi Tesco áruházban kihelyezett adománygyűjtő pontokon adhatták le a rászorulóknak szánt tartós élelmiszereket, mint például rizst, tésztát, cukrot, olajat, lekvárokat, különböző befőtteket és konzerveket, teát, kávét és kakaót is.

„A rendkívüli tartósélelmiszer-gyűjtő kampánnyal még több nehéz helyzetbe került családnak tudtunk segíteni. Az összegyűlt több mint 24 tonna adomány kétségtelenül nagyszerű eredmény. A Tescónál azt valljuk, hogy a legkisebb figyelmesség is csodákra képes, ennek a kampánynak az eredményei is éppen ezt bizonyítják. Köszönjük a segítséget minden vásárlónknak, aki adományozott, minden munkatársunknak, aki közreműködött az adománygyűjtésben, és természetesen köszönjük partnerünknek, a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek, hogy most is, mint mindig, segít abban, hogy adományaink biztonságosan célba érjenek azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá” – értékelte a gyűjtés eredményét Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs vezetője.

„Hálásak vagyunk a Tescónak, hogy a járványhelyzetben az élelmiszerellátás biztosítása mellett ilyen gyorsan reagáltak a koronavírus okozta szociális krízishelyzetre is. A nélkülözők számára komoly kihívást jelent ez az időszak, a vásárlók adományait éppen ezért már a kampány alatt is folyamatosan osztottuk ki országszerte olyan idős, beteg, hajléktalan, vagy más okból nélkülözni kényszerülő embereknek, akiknek szükségük van rá” – hangsúlyozta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

A koronavírus-járvány a rászorulók megsegítését minden eddiginél fontosabbá tette. A Tesco a 42 millió forintos tavaszi adomány- és a nyári élelmiszergyűjtés mellett, a járvány miatt vásárlói oldalról jelentkező kihívások mellett is naponta adományozott élelmiszert a rászorulóknak. A 2014 óta működő élelmiszermentő programunk keretében, a programban részt vevő áruházaink (Magyarországon több mint a Tescók 90%) naponta ajánlják fel az Élelmiszerbankon keresztül az áruházban már nem eladható, de emberi fogyasztásra még tökéletesen alkalmas élelmiszereket jótékony célra. A járvány kirobbanása, azaz március óta így közel 1,8 millió kilogramm élelmiszerrel is segítettük a nélkülözőket.

Elkötelezetten támogatjuk a helyi közösségeket. A nyári rendkívüli tartósélelmiszer-gyűjtést követően idén novemberben 13. alkalommal csatlakozunk az Élelmiszerbank hagyományos, karácsony előtt adománygyűjtéséhez is, amelyet az adományokon felül évről évre a termékek értékének 20%-ával is támogatunk.