Lovaggá ütötte Erzsébet királynő a Tesco Csoport korábbi vezérigazgatóját

2021. január 5.

2 perc olvasási idő

Büszkék vagyunk rá, hogy Dave Lewis, a Tesco korábbi vezérigazgatóját is kitüntette II. Erzsébet királynő újévkor. Az elismerésben részesülők előkelő listájára összesen 1239 név került fel – írja az MTI.

Az uralkodói kitüntetéseket évente kétszer ítélik oda, először II. Erzsébet királynő júniusi “hivatalos” születésnapján, majd újév előestéjén. A mostani listán számos egészségügyi dolgozó és önkéntes segítő neve szerepel – a cél az volt, hogy minél több olyan embert tüntessenek ki, aki segíti a koronavírus-járvány elleni küzdelmet.

II. Erzsébet királynő a Brit Birodalom rendjének tagja (Member of the Order of the British Empire, MBE) címet adományozta például a 104 éves Ruth Saundersnek, aki végiggyalogolta a maratoni távot, így gyűjtve pénzt a London környéki helikopteres légimentő-szolgálatnak. Minden idők legidősebb kitüntetettje ugyanakkor a 106 esztendős Anne Baker, aki szintén az MBE címben részesült jótékonysági tevékenységéért. A legismertebb kitüntetett Lewis Hamilton Forma-1-es autóversenyző, aki idén megszerzett hetedik világbajnoki címével beállította Michael Schumacher rekordját.

A brit uralkodó ugyancsak lovagi rangra emelte Dave Lewist, a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, a Tesco volt vezérigazgatóját.