Nagy segítséget kaptak támogatásunkkal ózdi és miskolci sérült gyerekek

2021. június 25.

3 perc olvasási idő

Sok mindent megváltoztatott az elmúlt időszak az életünkben. Ez pedig Ön választ, mi segítünk országos programunk legutóbbi, 8. fordulójára is kihatott. Ezúttal minden sikeres pályázat nyert, egyenlő arányban részesültek a Tesco pénzügyi támogatásából a helyi közösségépítő programok. Emellett kiterjesztettük a támogatható ügyek körét: a járvány elleni védekezésre is lehetett fordítani a pályázónként elnyerhető 250 000 forintot. Ilyen programot valósított meg a Halmozottan Sérültek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szülőszövetsége is. Az Ózdi TV is beszámolt a kezdeményezésükről. Gratulálunk!

Ózdi és miskolci családoknak segített a járvány elleni védekezésben a Halmozottan Sérültek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szülőszövetsége.

„Együtt egymásért” címet viselő pályázatukban azt írták: „Programunkban a COVID19 vírus által legveszélyeztetettebb rétegnek, 50 súlyosan, halmozottan sérült gyermeknek és felnőttnek szeretnénk megadni az egyenlő esélyt a védekezés leghatékonyabb és legszükségszerűbb módszereivel az egészségük megőrzése érdekében. Higiénés és egészségügyi szerek (felületfertőtlenítő tisztítószerek, szájmaszk, kézfertőtlenítő), illetve az immunrendszer védelmét szolgáló vitaminokkal tegyünk EGYÜTT EGYMÁSÉRT!”

Az Ózdi TV is hírt adott a megvalósult projektről és emellett a szervezet érzékenyítő programjáról is beszámoltak. Az önkénteseikkel végzett munkájuk nagyon hasznos, hiszen sérültek beszélgetnek gyerekekkel iskolai foglalkozáson magukról, az életükről, nehézségeikről, erősségeikről. Így könnyebben megértik egymást a közösségben, és ami fontos: kölcsönösen tudnak egymásnak segíteni.

A riport IDE kattintva nézhető meg.

Ön választ, mi segítünk” programunk legújabb, 9. fordulójának szavazása közben már javában tart! A vásárláskor kapott zsetonokkal bárki segítheti az izgalmas közösségi programok és lakóhelyszépítő tervek életre hívását.

Támogassuk a civil szervezeteket és alapítványokat, dobjunk be minél több zsetont az áruházakban lévő szavazatgyűjtőkbe!